^

Eurofória koncert két kórusra

2019-05-29 19:05:12

euroforia_plakat20190623

 

Világjáró Kórusbérlet a Kórus Spontánusszal

3. állomás: Eu(ro)fória - Európai kórusmuzsika két kórusra

 

A soproni Kórus Spontánusz a 2018/2019-es évadban útjára indította történetének első, három hangversenyből álló saját bérletsorozatát, amely igazán nagy sikert aratott. Mind az első, mind a második koncertre rengeteg érdeklődőt vonzott be - mindkét esetben teltházzal büszkélkedhetett a társaság.

 

Az Amerikai Egyesült Államok, valamint a Karib-térség és Afrika után hazai vizekre evez a kórus csapata, hiszen a Világjáró Kórusbérlet harmadik, s egyben utolsó állomása Európa. 2019. június 23-án, vasárnap 15 órakor egy egészen különleges koncert várja a soproni Szent Imre templomba látogatókat.

 

Az énekkar vendége ezúttal a Vass Lajos Kamarakórus lesz, akikkel közösen szólaltatják meg a két kórusra írt, nyolcszólamú, egymásnak felelgető műveket. Habár a kettős kórus koncepciója nem újkeletű, - a 16. század végén a velencei iskolában virágzott, de a barokkban is fontos szerepet töltött be - ma ritkábban hallhatunk róla az énekkarok kisebb létszáma miatt. Éppen ezért is számít igazi zenei csemegének a közelgő koncert.

És hogy miként alakult ki a kooperáció a fővárosi vegyeskarral? A Vass Lajos Kamarakórus és a Kórus Spontánusz életében a közös pont a karvezető, hiszen mindkét kórus élén Kocsis-Holper Zoltánt, a Nemzeti Énekkar másodkarnagyát köszönthetjük - az ő személye pedig garancia a jól összehangolt, minőségi együtt muzsikálásra.

 

A koncert repertoárja több korszakon ível át, - a bécsi klasszika kivételével - a reneszánsztól napjainkig válogat a kórusirodalom remekeiből. Műsoron lesz többek között Johann Sebastian Bach Fürchte dich nicht című virtuóz motettája, Kodály Zoltán Miserere című alkotása, valamint Josef Gabriel Rheinberger Esz-dúr miséjének részletei is. Mindezek mellett ősbemutatóra is sor kerül a hangversenyen: Tóth Péter kifejezetten erre a koncertre, Kocsis-Holper Zoltánnak és a Kórus Spontánusznak komponált Liber transitus című műve is felcsendül majd, aznap Sopronban először. Az igazi ősbemutató a soproni koncertet megelőző szombaton Budapesten történik majd, ahol végre a fővárosiak is újra hallhatják a Spontánuszt.

 

Jó hír a kórusmuzsika kedvelőinek, hogy a Kórus Spontánusz jövőre is tervez bérletet, azaz a 2019/2020-as évadban is izgalmas, különleges koncertekkel várja a zene szerelmeseit.

 

Website Security Test