^

Karnagyunk

KOCSIS-HOLPER ZOLTÁN



Kocsis-Holper Zoltán

 

TANULMÁNYOK

 

1982-ben született Sopronban, ahol általános és középiskolai tanulmányait is végezte. 7 éves korától kezdve a soproni Állami Zeneiskola, később Horváth József Alapfokú Művészetoktatási Intézmény diákjaként zongorázni tanult. 2001-ben érettségizett a Széchenyi István Gimnáziumban, majd felvételt nyert a Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Karára. Zenei tanulmányait saját örömére az egyetem alatt is folytatta.

 

2001 decemberében néhány társával életre hívott egy amatőr ifjúsági vegyes kart, a Kórus Spontánuszt.

 

Ennek inspirációjára 2004-ben közgazdasági tanulmányait felfüggesztve a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem (Zeneakadémia) ének-zenetanár, karvezetés szakos hallgatója lett.

 

Karvezetésre Kutnyánszky Csaba és Erdei Péter, zenetörténetre Kovács Sándor, magánénekre Darázs Renáta tanította. Bevallása szerint Terray Boglárka (szolfézs) és Mohay Miklós (zeneelmélet) tanárai is sokat segítettek szakmai fejlődésében, hiszen óráikat átjárta az énekléssel, a kórusmuzsikával való szoros kapcsolatuk. Tanulmányi évei alatt az intézeti vegyes kart Párkai István, majd Erdei Péter vezette. A velük való közös munka sokat alakított zenei szemléletén.

 

2015-ben a győri Széchenyi István Egyetem Varga Tibor Zeneművészeti Intézetének magánének szakos hallgatójaként diplomázott Szabó Magdolna Máriánál.

 

2016 óta a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Doktori Iskolájának karvezets szakos doktorandusz hallgatója.

 

 

MUNKAHELYEK, ZENEI MŰHELYEK

 

2016 augusztusa óta a Nemzeti Énekkar vezetőkarnagy-helyettese. 

 

Diplomája után, 2009-2016 között a soproni Horváth József Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tanára, 2012-2014 között igazgatóhelyettese, majd tanszakvezetője.

 

2012-ben egy évig a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium karvezetés tanára és kórusának karnagya volt.

 

A 2001 óta eltelt időben számos művészeti együttessel dolgozott, és néhánynak a mai napig vezetője:

 

2011–

2005-2011   

2004–

2001–

A Raidingi Férfikar (MGV Raiding) karvezetője – Raiding, Ausztria

Szt. Mihály Énekkar karvezetője – Sopron

Gárdonyi Zoltán Énekkar (református gyülekezet) karvezetője – Sopron

Kórus Spontánusz karvezetője – Sopron

 

 

 

 

Művészeti együtteseivel történő munkájában fontosnak tartja, hogy a fiatalok komolyzenei vonzódását és érdeklődését felkeltse, hogy örömüket leljék a muzsika minden formájában, azok értékeit megtalálva.

 

 

FŐBB EREDMÉNYEK

 

2016. július

 

2015. június

 

2014. július

 

2013. március

 

2012. január

2011.

2011.

 

2008.

2008. július

 

 

2008. december

3. és 6. díjat, valamint az egy kortárs magyar kórusmű előadásáért járó különdíjat nyert a Kórus Spontánusszal a Bartók Béla XXVII. Nemzetközi Kórusversenyen, Debrecenben.

Karvezetőként Torinóban, a Fiatal Karvezetők 8. Nemzetközi Versenyén II. helyezést és az olasz kórusművek legjobb előadásáért járó különdíjat nyert.

A Kórus Spontánusszal Rigában, a VIII. Nemzetközi Kórusolimpián (World Choir Games) egyházzene kategóriában ezüst minősítés, vegyes kamarakórus kategóriában arany minősítés.

VIII. Országos Énekkari Verseny 1. díja a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium kórusával

A Magyar Rádió Énekkarát vezényli a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében.

6. Fiatal Karvezetők Nemzetközi Versenye – 7. helyezés és a Magyar Rádió Énekkarának különdíja

Aktív résztvevője a 6. Eric Ericson Mesterkurzusnak, ahol dolgozott a Holland Rádió Énekkarával és Holland Kamarakórussal

Lantos Rezső emlékére rendezett Fiatal Karvezetők Országos Versenye – I. díj és közönség díj

A Kórus Spontánusszal Grazban, az V. Nemzetközi Kórusolimpián (World Choir Games) egyházzene kategóriában az 5. (ezüst minősítés), míg vegyes kamarakórus kategóriában a 2. helyezés (arany minősítés).

Sopron Ifjú Tehetsége-díj