Ezüst és különdíj a nemzetközi karvezető versenyen

2015-06-01 08:14:54

Második díjat nyert Kocsis-Holper Zoltán a Fiatal Karvezetők 8. Nemzetközi Versenyén, az olaszországi Torinóban vasárnap. Emellett elnyerte az olasz kórusművek legjobb előadásáért járó különdíjat is. Az Európai Kórusszövetség (Europa Cantat) és az Olasz Kórusszövetség (FENIARCO) rangos megmérettetésére 57 fiatal szakember nevezett. A soproni karnagy egyedüli magyarként jutott a verseny 18-as mezőnyébe, második helyezése pedig a versenysorozat történetének legjobb magyar eredménye.

 

Kocsis-Holper Zoltán a Coro Maghini vegyes kart vezényli a verseny elődöntőjében.
Fotó: Palotai Árpád


A nemzetközi versenyre harmincöt évnél fiatalabb karvezetők jelentkezését várták a világ minden tájáról, közülük választották ki a versenyzőket. Az első és második fordulókban 10-10 perc állt a karnagyok rendelkezésére, hogy a kiadott versenyanyagból számukra kisorsolt két-két darabot feldolgozzák a kórusokkal.


Kocsis-Holper Zoltán az első fordulóban Jean l'Héritier és Giovanni Bonato kortárs szerző egy-egy művét próbálta a kórusokkal, az elődöntőben pedig Giovanni Gabrieli és Ermanno Wolf-Ferrari műveit dolgozta fel – utóbbiakat egy professzionális vegyes karral és a válogatott fiatal olasz énekesekből álló Nemzeti Ifjúsági Kórussal. Mindkét fordulóból magabiztosan jutott tovább a magyar kórusvezető.

 


A döntőben 30 perc zárt próba után egy kötelező darabot – Pietro Clausetti olasz szerző Saltavan ninfe című művét – és egy számukra kisorsolt darabot vezényeltek a versenyzők koncertszerűen. Kocsis-Holper Zoltán az 1967-es születésű Pietro Ferrario O sacrum convivium című művét próbálta, és adta elő a világhírű Zürcher Sing-Akademie vegyes kara élén.

 

A döntő résztvevői, köztük Kocsis-Holper Zoltán (j3).
Fotó: Facebook/FENIARCO


A versenyzőket nemzetközi zsűri értékelte: Maria van Nieukerken, a rotterdami Toonkunst Kórus vezetője, Pad Zoltán, az MR Énekkar vezetője, Robert Sund, a stockholmi Királyi Zeneakadémia karvezetés-tanára, Nicole Corti, A Lyon-i Zene- és Balettakadémia karvezetés-tanára, Paolo da Col zenetudós, a trieszti konzervatórium tanára, Lorenzo Donati zeneszerző, a Trento-i konzervatórium tanára és Javier Busto, baszk zeneszerző-karvezető.


Kocsis-Holper Zoltán a soproni Horváth József AMI szolfézs-zeneelmélet tanszakvezetője. Karvezetőként az iskola vegyes kara mellett a soproni Kórus Spontánuszt, a Soproni Református Egyházközség Gárdonyi Zoltán Énekkarát valamint a doborjáni MGV Franz Liszt férfi kart irányítja.


Számos szakmai díj birtokosa: kórusával, a Kórus Spontánusszal, a 2008-as grazi és a 2014-es rigai Kórusolimpián is arany- és ezüstérmes minősítéseket szerzett. 2013-ban a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola kórusával megnyerte a VIII. Országos Énekkari Versenyt. 2011-ben legjobb magyar versenyzőként 7. helyezést ért el a Fiatal Karvezetők 6. Nemzetközi Versenyén Budapesten, és elnyerte az MR Énekkar különdíját. 2008-ban megnyerte a Fiatal Karvezetők Országos Versenyét.

 

Pad Zoltán, a zsűri magyar tagja (b), Kocsis-Holper Zoltán (k) és Móczár Gábor, az Európai Kórusszövetség elnöke (j)
az eredményhírdetést követően. Fotó: Facebook/Móczár Gábor